![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhhIOZMjzjgFLE8kqN8bjLtTmg2yRkQyztSH6LryKhToQeq_DAFY9QGAVTL6s-N8epJ0qBGCuheYdzI5fCb7p5XiOb7ysgplvUW6Hn2KZ4a2nx9J5cX1PXTxsTfUyuzPsuGBcxIBUtV3O06/s320/omnia2.jpg)
Elkészült!!! Még nem kapható hivatalosan Magyarországon, a kereskedők is csak félve nyilatkoznak, mikor érkezik. Mikor mindenki csak találgat, mi már egy hete teszteljük a i900 Omnia utódját a Samsung i8000 GT-t, az Omnia 2-őt! Egy kedves olvasónk, whpgab remek, mindenre kiterjedő tesztjét olvashatjátok, melyből kiderül, vajon érdemes lesz-e váltani Omnia 2-re! Kapaszkodjatok, hosszú lesz!
Immáron pontosan egy éve használom kedvenc Samsung i900-as pdamat, jól össze is „haverkodtunk", tudom az előnyeit és a hátrányait, ezért mikor bejelentették az i8000-et, nagyon megörültem. Végre belekerültek azok a dolgok, amiket hiányoltam az i900-ból, de sajnálattal vettem tudomásul, hogy pár dolog kimaradt belőle. Hiába, ha tökéletes PDA telefont készítenének, a kutya nem venne soha újabbat. Eredetileg szeptember környékére ígérték a megjelenést, viszont szerencsémre, már július végén fellelhető volt néhány darab az eBay-en. Először kicsit óvakodtam tőle, mert azért ennyi pénzt nem szeret az ember csak úgy kidobni az ablakon, de végül belementem a dologba. Átszámítva, kb. 140 ezer forint volt, ami az Omnia I-es árához képest, ami anno 120 ezer volt, nem mondható soknak. Felsőbb kategóriás Nokiák, vagy HTC pdak jóval többe kerülnek a megjelenésük pillanatában, és nem utolsó sorban, ebben az árban benne van a szállítás is. Szingapúr, azért nem a szomszédos országok között fekszik. A pénteki rendelés után szerdán már a kezemben is volt a szerkezet. Sok teszt van már róla az interneten, de nem sok, ami összehasonlítja a nagy előddel. Most ez egy ilyen lesz.
Külső
Az i900 ezüstszürkés doboza után az i8000 kissé sötétebb színű dobozban érkezett. Az újdonság doboza kissé magasabb volt, de egyébként megegyezett az elődével. A doboz tartalma nem sokat változott, telepítő cd, headset, hálózati töltő, cerka, akkumulátor, használati utasítás. Pluszba kapunk hozzá egy műanyag tokot, amiből irtó nehéz kiszedni a telefont, főleg ha csörög. Sajnos a jó kis kihúzható félig fém pálcika helyett egy háromszög alakú rudat kapunk, ami ki sem húzható és még csak fémet se látott. Szerintem kicsit igénytelen, de persze használható.
Kezdjük a pdak elejével. A legnagyobb eltérés a kijelző lesz. A 81 mm átmérő helyett, 94 mm-est kapunk. Míg az i900 kijelzője kikapcsolt állapotban szürkés színű, addig az i8000 fekete színű.
A hívás fogadás/elutasítás gombok kissé lejjebb csúsztak, viszont méretük majd kétszer akkora. Szerintem kicsit gyengébb lett a minőségük, és néha bent is ragadnak. Ami nagy negatívum az az optikai egér hiánya. Ugyanis a középső gomb csak egy egyszerű gomb. Lehet ugyan programozni, de semmi másra nem jó. Kár érte. Persze a kezelőfelület jó, meg valószínű nem fog hiányozni, de ha nem csak a beépített programokat szeretnénk használni, akkor előfordul, hogy néha kellene. Az előlapi kamera megmaradt, VGA felbontású. Mellette megtalálható a fény- és a közelség érzékelő, így ha a fülünkhöz emeljük a telefont, akkor kikapcsolja a kijelzőt.
A telefon tetején található végre egy 3,5 jack csatlakozó, a headset, fejhallgató vagy a TV kimenet kábele dugható bele. Állítólag jó hozzá az N95 kábele is. Sikerült kipróbálnom a fényképező kábelével, rákötöttem egy LCD tévére. Sajnos a kábel 3 pólusú volt, így kicsit ki kellett húzni a telefonból, hogy átmenjen a kép és a mono hang. Kissé homályos volt a kép, és sajnos függőlegesen mutatta a képet. Lehetett választani 16:9-es módot, ekkor széthúzta teljesre. Egyedül a Touch Player játszotta le a videót a TV-n. Majd még jobban letesztelem, ha megjön hozzá a kábel. Majd kiderül. Az új európai szabvány a telefon csatlakozók terén a micro-USB lesz. Rajta is ez van. Egy műanyag fedél takarja. Az i900-on se volt semmi gond a fedéllel. Ez is ugyanolyan strapabírónak tűnik. Egyelőre a tapasztalat azt mutatja, hogy a szinkron kábellel nem lehet USB-s töltővel tölteni. Az ajándékba kapott autós töltő viszont remekül működik, bár nem hiszem, hogy az i8000-hez gyártották volna.
A hangerőszabályzó a bal oldalra, míg jobb oldalra a lezárás, a kamera és egy programozható gomb került. A lezárás gomb olyan, mint az i900-on a kikapcsoló gomb, készenléti állapotba teszi a telefont. Teljesen kikapcsolni viszont a csak a hívás elutasítás gombbal lehet.
Megfordítva a pdakat, meglátjuk az 5 megapixeles fényképezőket. Itt újabb javulás tapasztalható, mert az i8000 két LED-es megoldás. Viszont ezen az oldalon két hátrány is jelentkezik. Az egyik, hogy a fényképező kiemelkedik a készülék házból, a másik, hogy a hangszóró rácsa is. A hátrányának az előnye, hogy így legalább ha letesszük az asztalra nincs teljesen befedve, és hallható marad. A hátrány pedig, hogy billeg a telefon, ha asztalon nyomogatjuk. A hátlap egyébként szép fényes fekete. Nekem kicsit hiányzik a szép fémes csillogás, de meg kell hagyni, hogy minőségi a telefon felépítése.
Ha le szeretnénk venni a hátlapot, nem árt hozzá egy kis köröm. Ugyanis nem felfelé kell csúsztatni, hanem le kell pattintani. Egyből két pozitív dolgot is megpillanthatunk. Az egyik, hogy a microSD kártya az akksi levétele nélkül is cserélhető, a másik, hogy ugyanolyan típusú az akkumulátor, mint az i900-ban. 1500 mAh, míg az i900, ha jól emlékszem 1450-es volt. Végre megtaláltam a reset gombot is, a hátlap alatt a SIM kártya és a micro SD között van egy kis lyuk. Na az.
Belső
Kijelző
Anno mikor megvettem az i900-at az egyik legnagyobb probléma a kijelző felbontása volt, ugyanis nem szabványos 240*400 pixel. Akkoriban szinte nem volt telefon, ami ugyanezzel a felbontással dicsekedett volna. A QVGA és a VGA felbontás sokkal jobban feküdt a HTC készülékeknek. Szerencsére egyre több programkészítő látta be, hogy véget ért az általános felbontású PDA-k korszaka és elkezdtek olyan programokat írni, ami fut az Omnia I-en is. Az Omnia II-nél már nem volt ilyen félelmem, mert a HTC készülékei kitaposták előre az utat. Nem is kellett ebben csalódnom, mert a legtöbb olyan program, amit én használok, ezt a felbontást is támogatja. A készülék felbontása, WVGA vagyis 480*800 pixel. Ez önmagában még nem lenne nagy szám, hanem a sima TFT helyett AMOLED technológiával készült. Rengeteg írás van erről a neten, úgyhogy erre nem térnék ki részletesen. Ami számunkra érdemleges, hogy a színek briliánsak (a fekete az fekete és nem szürke, mint az i900-nál), és a kijelző háttérvilágítás nélkül is tökéletesen használható. Egyébként bekapcsolható a háttérvilágítás, ekkor a színek még intenzívebbek lesznek. Lehet fix vagy automata világítás szabályozás. Sokakat érdekel, milyen a kijelző napfényben, hááát... Ha csak nincs bekapcsolva a világítás, akkor nem sok látszik. Ha viszont be van, és max-ra állítjuk, vagy automatára, akkor látható lesz. Persze nem úgy, mint egy iPhone vagy a régi HP készülékem. A legjobb használhatóság érdekében, jobban járunk, ha árnyékoljuk a kijelzőt.
Érzékenységen is sokat javítottak. Nem hasonlítgatom az iPhone-hoz, mert az más típusú. Igazából akkor vesszük csak észre mennyit fejlődött, amikor egy hét használat után megpróbáljuk újra használni az i900-at. Ne tegyük!
Hang
Mint már említettem, a hangszóró a készülék hátoldalán található. Kicsit doboz hangja van, a mély kevés, a magas sok, de elég hangos. Viszont ha bedugjuk a saját fülesünket, akkor már élvezhető lesz, mind zenehallgatáshoz, mind a filmek hangjához.
Processzor
Az i900 Marvell PXA312 624 MHz processzora eléggé felállította a mércét. Nagyon jó sebessége volt, a készüléket is meghajtotta rendesen, és a DivX filmeket is lejátszotta akadozás mentesen, ellentétben a HTC Qualcomm CPU-ival. Szóval mielőtt megjelent reménykedtem, hogy nem Qualcomm proci lesz benne. Nem az lett, hanem a Samsung 800 MHz-es S3C6410-e.
Kevésbé melegszik ellentétben az i900-al, nagyon gyors, a menüket is szépen váltogatja, gyönyörűen futnak rajta játékok és még a videókat is le tudja játszani.
Jöjjön néhány videó teszt. A TCPMP videó lejátszót használtam, abból is a GF5500 változatot. Mindkét telefonon az futott, az i900 Xscale volt, míg az i8000-en a DirectDraw volt a video lejátszó eszköz.
1. Videó adatai
2. Videó adatai
3. Videó adatai
4. Videó adatai
Codec
DIVX 5
XVID
XVID
XVID
Méret
720*432
656*272
624*352
688*368
FPS
23,976
25,0
23,98
25,0
Audio
MP3, 44,1 KHz 128 kbit/s stereo
AC3, 48 KHz 5 CH, 384 Kbit/s
MP3, 48 KHz, 122 kbit/s, stereo
AC3, 48 kHz 6 CH, 384 kbit/s
Bitrate
2528 kbps
1820 kbps
2767 kbps
1095
I900
133,6 % / 31.98 fps
163.17% / 40.79 fps
139.95% / 33.56 fps
145.51% / 36.38 fps
I8000
110,25 % / 26.43 fps
150.38% / 37.60 fps
131.00% / 31.41 fps
115.43% / 28.86 fps
21,2 %
8,5 %
6,8 %
26 %
Igen vegyes eredmények születtek. Sokat számít, hogy milyen formátumba készült a film. Bár úgy tűnik az i900 gyorsabb, de azt ne felejtsük el, hogy az i900nak le kell kicsinyítenie a képet 240*400, addig az i8000 480*800 felbontáson játsza le a filmeket. És még egy érv az i8000 mellett, hogy a kép minősége ezerszer jobb, nincsenek fakó színek és a fekete az tényleg fekete.
Kapcsolatok
Ez talán a legunalmasabb rész. Szóval, amit itt fejlődésnek mondhatunk, hogy most már támogatja az HSUPA-at is. Magyarul a gyors feltöltést is. Persze nem árt majd hozzá valami nagyobb csomag, mert gyorsan elfogynak a MB-ok. Kicsit javítottak tárcsázáson. Nagyobbak lettek a gombok, gyorsabban jelenik meg mikor megnyomjuk a hívás gombot. Viszont az zavaró, hogy a törlés gomb a kijelző tetejére került. A hívás minősége szép tiszta, de néha kicsit halk, szerencsére ezen lehet javítani a régi Omniás trükkel. Sőt most már sokkal több lehetőség van. Látszik még, hogy nem volt rajta ROM frissítés, mert netezés közben néha megszakad a kapcsolat, és eltűnik a hálózat. Sőt olyan is volt már, hogy nem is jött vissza, hanem manuálisan kellett visszakapcsolódni a hálózatra. Kicsit átalakították a kezelőfelületet. Mikor a felső taskbar-ra nyomunk, akkor előjönnek nagyítva az ikonok, így könnyebben el lehet találni azokat. A készülék egyébként megegyezik az előddel, van benne WI-FI (b/g) és Bluetooth is. Kicsit átdolgozták a kapcsolódási felületet. Középen van a mi eszközünk és körben jelennek meg azok, amihez kapcsolódni szeretnénk. Egyszerűen csak az eszközt ráhúzzuk a mienkre és kész is.
Fényképező
Két újdonság, amit érdemes említeni az előző modellhez képest: az egyik a dual LED-es vaku, míg a másik a 720*480-as videó rögzítés. A módok szinte megegyeznek a két készüléken, legalábbis a kezelő felület. Az eltérések inkább a beállításokban és használatban jelentkeznek.
I900-on a fókuszálást ki lehet kapcsolni, és van egy extended nézet, addig ezek nincsenek az i8000-en. Ugyanúgy lehet beállítani a vakut, a macro módot, az arc felismerést. Újítás az i8000-ben, hogy ha macro módra kapcsolunk, akkor leveszi a LED-ek fényerejét, így akár jobb képet is csinálhatunk. Fényképezéskor az Adjust beállításnál a sharpness-t érdemes max-ra állítani, különben kicsit homályosak lesznek a részletek.
Sajnos videózás közben nincs lehetőségünk bekapcsolni a fókuszt. Kár érte. Talán a későbbi ROM-okban ez javításra kerül.
Fényképezni a következő felbontásokban lehet: 2560*1920, 2048*1536, 1600*1200, 640*480
Videózni: 720*480 - 30 fps, 640*480 - 30 fps, 320*240 - 120 fps és még 176*144.
Mpeg-4 formátumban rögzíti a videókat, ehhez 16 KHz-es AAC audió tartozik. Elfogadható a minőségük. Telefon kijelzőjén nézve a 720*480-as nagyon kellemes, míg számítógépen azért elmarad a DVD minőségtől. De persze ez nem egy videó kamera.
Szoftver
Az alap Windowsban nem tér el egymástól a két készülék. Mindkettőn a WM 6.1 van. No, kb. ennyi az egyforma bennük. A Samsung ugyanis szépen átszabta a kezelőfelületet. A Touchwiz UI-t már senkinek sem kell bemutatni, az ugyanis ismerős lehet az I-esből.
Rengeteg ráncfelvarrást kapott. Elsők között, hogy most már 3 főképernyőnk is lehet. Jobbra-balra húzogatva tudunk váltani, és persze telepakolhatjuk widgetekkel. Most már lehet le is tölteni hozzá, nem csak az a rengeteg van, ami megtalálható alapból a készülékben. Valószínű a későbbiek során lehet majd rá fejleszteni is?! (Szerk.: igen, úgy tűnik a Samsung végre kiadta hivatalosan a fejlesztőknek szükséges dolgokat. Ismo) Nekem az elsők között volt, hogy kikapcsoltam... Másik nagy újítás, hogy Windows start menüjét lecserélték. Mikor rábökünk, bejön egy 3*4 ikonból álló lap. Ha kicsit várunk (sajnos kell), akkor látszik, hogy négy ilyen lap van.
Mindegyik el van nevezve, és ujjunkkal tudunk lapozni közöttük. Productivity, Multimedia, Internet, Office. Pozitív, hogy bármelyik programot lecserélhetjük és úgy rendezhetjük őket, ahogy szeretnénk. Ha elfogyna a hely, akkor az alján lévő négy gomb közül az others-re kattintva meglelhetjük a többi programot.
Sajnos itt minden ömlesztve van. Szerencsére ABC sorrendben. A következő gomb a Cube.
Érdekes. Egy kocka, aminek minden oldalán egy-egy funkció található. Photo album, Music library, Video library, Phonebook, Games, Internet.
Ujjunkkal tudjuk forgatni, de alul rábökve kiválaszthatjuk gyorsabban is a kívánt funkciót. Kártyaszerű kis lapocskák jönnek fel, rajta kis kép, ami a tartalmáról árulkodik, legyen az akár kép, zene, contact, videó. Természetesen, rákattintva meg is tekinthetjük vagy meg is hallgathatjuk. Kicsit iPhone feeling. Keveset használom, de ötletes. Igazából a sebességével nincsenek gondok. Nem kell órákat várni míg pörgethetjük tovább a lapokat. Következő gomb a Cube után a Task switcher.
Ez egy viszonylag egyszerű feladatkezelő, két nézeti móddal. Az egyikben 3D-ben jobbra-balra lehet váltogatni a programok között (mutatja az előnézeti képét is), míg a másik hasonlóan a Xperia-hoz négyzetrács szerűen helyezi a futó programokat. Végre alapból támogatja a Samsung, hogy az X-re kattintva be is záródik az aktuális futó program.
A Settings menüpontra kattintva a régi Windowsos beállításokat feldolgozva találjuk. Kicsit szokatlan, de aztán könnyen használható.
Ha nem tetszene, ki lehet kapcsolni. Viszont van olyan funkció, ami csak az új menüben és van olyan is, ami csak a régi Windowsosból érhető el.
Beállítások
Basic settings
Sound settings
Itt a hívás jelzését állíthatjuk be, a rendszer hangokat, hogy hogyan reagáljon ha hozzáérünk a kijelzőhöz, és hogy a hardver gombok megnyomásakor szóljon-e.
Tovább fejlesztették a hangerő állító gombokat. Ugyanis ha megnyomjuk, feljön egy tárcsa.
Ha középre nyomunk válthatunk, hogy hangos, rezeg, vagy halk. Itt lehet beállítani a hangerőt, a rezgés erejét is.
Display and light
Wallpaper: háttérkép kiválasztás
Theme: a téma kiválasztása, kis képek jelzik, hogy fog kinézni, ha rányomunk.
Items on today: itt kapcsolhatjuk be a Samsung widget plus-t. Ha megtesszük, akkor egyeduralkodó lesz a kezdő képernyőn. Egyébként meg a sima Windowsos képernyő fogad helyette. Nincs benne olyan Samsung today mint az i900-on.
Large indicator:
Ha be van kapcsolva, akkor a fölső sorra kattintva, nagyítva jelennek meg az ikonok. Térerő, GPRS, Bluetooth. (igen végre láthatjuk ott is, hogy be van-e kapcsolva a Bluetooth vagy a WI-FI. Nekem az i900 nem látszott a Bluetooth, így sosem tudtam mikor hagytam bekapcsolva). (Szerk.: egy kis programmal megoldható. Ismo)
Brightness: a háttérvilágítás szintjét határozhatjuk meg. Én kikapcsolt állapotban használom. Még így is gyönyörűek a színek. Auto módban pl. a szobában majdnem teljesen leveszi, ha világítja az asztali lámpa, akkor fél fényerő, napon max-ra állítja szinte. Jól teszi, mert csak akkor látható igazán napfényben.
Lock screen:
Végre nem az alap Windows felület jön be mikor lezárjuk a telefont. A Samsung készített egyet. Végre egy nagy fehér óra van rajta, kiírja láthatóan, ha volt hívás vagy üzenet. És alul egy lakatra, ha hosszan nyomunk, feloldja a zárat. Beállíthatjuk, hogy milyen háttérkép legyen, és az óra méretét is. Sajnos nem tudja 24 órás módban mutatni az időt.
Main menu:
Két fajta van, egy zöld színű és egy bordó. A színen kívül az ikonok néznek ki máshogy.
General settings
Wireless manager: itt lehet bekapcsolni a WI-FI-t, a Bluetooth-t, a telefon, vagy esetleg a repülős üzemmódot, de itt szakíthatjuk meg az adat kapcsolatot is. SIM kártya behelyezésekor beállítja automatikusan a hálózatot és az MMS-t is. Nekem utólag módosítani kellett a netet.
Power: akksi és töltős módban mikor kapcsolja le a kijelzőt.
Performance: végre állíthatjuk mennyit menjen a processzor. Persze nem MHz-ben, Én auto módban használom. Állítólag high módban se fogyaszt sokkal többet. Auto, low (533 MHz), normal (667 MHz), high (800 MHz). A menük betöltésénél érezhető a különbség, a videó lejátszás terén viszont csak pár százalék a különbség. Valószínűleg van benne videógyorsító egység.
Button:
Assign a program: összesen négy programot rendelhetünk két gombhoz, rövid vagy hosszú nyomással. Az egyik ilyen gomb a kocka, míg a másik a fényképező gomb fölötti. Se fényképező, se a hangerő szabályzó nem programozható. A hangerő szabályzó hosszan nyomásakor rezgő/hangos mód között vált.
Wake-up: itt eldönthetjük, hogy a Lock gomb megnyomására térjen magához, vagy bármely más gombnál is. A lock gomb a készülék jobb oldalán felül található. Én a lock gombos ébredést preferálom.
„X" button: ha bekapcsoljuk, akkor tényleg bezárja a programokat.
Align: képernyő kalibrálása. Nem árt. Pálcikájával.
USB connection: csak itt tudjuk beállítani, hogy miként érzékelje a számítógép a telefont, activesync-hez vagy háttértárként. Normál Windowsos felületnél hiányzik ez a funkció.
TV-out: a tv-re kimenő kép beállítása. Állítható a szabvány, a kép arány (4:3, 16:9) Videó minőség, fényerő.
DivX registration: ezt gondolom, nem kell bemutatnom.
GPS: beállíthatjuk a GPS automatikus kezelését. Átkerült a GPS a 7-es portra alapból. Szintén lehetőségünk van XTRA adatok letöltésére, ezzel felgyorsítva a műholdak befogását.
Owner imformation: tulajdonos adatai
Language change: nyelvválasztási lehetőség. Azt írja, hogy ha más nyelvre állítjuk be, akkor törölni fogja minden adatunkat. Szerintem csak a Samsung kezelőfelület nyelvét állítja át. Ne reménykedjünk, nincs benne magyar. Bezzeg cseh az van. Nyelvek: Angol, francia, olasz, német, orosz, norvég, holland, cseh, görög, spanyol, portugál, finn, dán, lengyel, svéd.
Samsung TouchWiz UI: ezt a kezelő felületet lehet kikapcsolni. Szinte teljesen. Sajnos az SMS résznél marad a Samsung.
Phone settings: a szokásos telefon beállítások, hívás, üzenet stb.
Motion settings: no itt ért az első csalódás. Ugyanis nem lehet bekapcsolni, hogy bármikor elforgassa a kijelzőt. Néhány program támogatott csak. Pl.: Opera, Media Album, Touch Player. Az etikett megmarad, vagyis, ha pofára tesszük, elcsendesedik. Lehetőségünk van kalibrálni az érzékelőt.
Security: biztonsági beállítások. Pin kódtól kezdve, jelszón át van mobil nyomkövető is.
Network settings: hálózati beállítások
Memory settings:
program RAM: 256 Mbyte ram áll rendelkezésünkre, ennek nagyjából a fele le van foglalva alapból. Kb. 70 mega, ami rendelkezésünkre áll. Ha bekapcsoljuk a Samsung felületet, akkor 66 körül, ha bekapcsoljuk a widgeteket, akkor csupán 44 mega marad. Kicsit csaltam, mert nekem közben futott a SPB Shell 3. Itt le is állíthatjuk a programokat, illetve láthatjuk, hogy mennyit esznek meg a memóriából.
Main storage: a ROM mérete. Ez 512 Mega. Kezdetben kb. 100 mega áll rendelkezésünkre. Minden szükségest feltelepítettem magamnak, így maradt 55 szabadon. Itt lehet törölni a telepített programokat is.
My storage: a beépített memória. Nekem a 8 GB-os modellre sikerült szert tennem. Összesen 7836 mega várja az adatainkat. Egyben itt törölhetjük is az egészet.
Clear memory: gondolom az alapbeállításra visszatérés. Nem próbálom ki
Micro SD foglalat van rajta, kezeli az SD és SDHC kártyákat egyaránt. 32 GB a max.
Advanced settings
System
Cleartype: betűk széleinek simítása
Customer feedback: ügyfél elégedettség vizsgálat. Ki lehet kapcsolni...
Encrypt files: tikosítani lehet az SD kártyát.
Error reporting: hibajelentés
Input method: adatbevitel módjának megváltoztatása
Managed programs: gőzöm sincs
Regional settings: regionális beállítások. Magyarország benne van.
Version: Rom verzió. Csak itt nézhető meg. Windows verzió.
Windows update: jó hogy van, de az életben még nem találtam frissítést. Nem tudom mire szánta az MS.
Connection: kapcsolati beállítások.
Most hogy kivesézésre kerültek a beállítások, jöjjenek az előre telepített programok.
Phonebook:
Teljesen átszerkesztette a Samsung. Jobb oldali csúszkával lehet gyorsan görgetni, de a finomabb mozdulatokat is érzékeli. A csoportok között is gyorsan tudunk váltani. Lehet gyorshívás listát is létrehozni. És akár azt is beállíthatjuk, ha automatikusan el szeretnénk utasítani az összes bejövő hívást. Az i900-hoz képest tényleg nagyon gyors lett. Keresni is nagyon jól lehet. Infót is kaphatunk, mennyi nevet tárolunk a telefonban. Egyszerűen átmásolhatjuk vagy áthelyezhetjük bármely számot SIM kártyáról telefonra vagy vissza. Lehet szűrni, hogy csak a telefon memória látszódjon, vagy a SIM, vagy mindegyik. Új név beírásakor szintén az új kezelőfelület jön be.
SMS-MMS: kicsit átdolgozták a kezelőfelületet.
Touch Calendar: kicsit átdolgozták a naptárat. Nekem kicsit lassúnak tűnik a nézetek közötti váltás, viszont teljesen tapibarát lett. Tudja mindazt, amit az alap Windowsos, de annál kicsit informatívabb. Havi, heti, napi nézet és egy agenda nézet is, ahol görgetve láthatjuk minden napunk részletét. Új esemény beírása tényleg nagy élvezet. Nem kell hozzá egyáltalán ceruza.
Clock:
Egy remek ébresztőóra. Rengeteg beállítási lehetősséggel. Évforduló jegyző, világóra és egy stopper.
Audionote:
Hangrögzítő: Csak most vettem észre, hogy mp3-ban is tud rögzíteni, AMR és WAV mellett.
MP3 beállításai:
High 44,1 kHz, 16 bit 192 kbs
Medium 44,1 kHz, 16 bit 128 kbs
Low 44,1 kHz, 16 bit 96 kbs
Azért ezek elég impozáns értékek.
Smart search: a készülékben és az interneten kereshetünk bármit. Szó szerint. A telefonkönyvön át az üzenetekben, a fájlok között stb.
Smart memo:
Egy rendkívül hasznos jegyzetfüzet. Rajzolhatunk, de írhatunk szöveget is. Sajnos az ékezeteket nem kezeli. Lehet radírozni is, ceruza méretét és színét állítani. Nagyon ötletes. Végén akár JPEG képként is el lehet menteni. Sőt, még 11 háttér közül is választhatunk, illeszthetünk be képet és zenét is. Akár a 480*1600-as méretű is lehet a jegyzet.
Calculator:
Normál mód és tudományos is van. Egészen elképesztő.
Smart converter:
Mértékegység átváltás, borravaló számoló, valuta váltó (sajnos nem tud árfolyamot letölteni netről).
Touch Player:
Zene, videó lejátszás. Sokat javítottak az előző verzióhoz képest. Most már szépen lejátsza a DivX-eket, még AC3 hanggal is. Sebességre is kitűnő. Ráadásul TV kimeneten keresztül is lejátsza a videókat.
Videó lejátszásra még a TCPMP-t is használhatjuk, a CorePlayer elég lassúcska. Gondolom, hiányzik belőle a proci támogatás.
Photo album:
Kicsit továbbfejlesztették ezt is. A képernyő hosszú nyomásával tudjuk elővarázsolni a nagyítást.
Radio:
A rádiót azt hiszem nem kell bemutatnom, viszont egész érdekes lesz, ha elfordítjuk a telefont az oldalára. Lehet felvenni is. 192 Kbit, 44.1 KHz, stereo.
Digital frame: digitális képkeret. Hogy ez mire jó, nem jöttem rá...
Midomi: zenekereső. Dúdolhatunk is neki, de rádióból is felvehetünk pár másodpercet, majd a program megmondja mi a zene címe és előadója. Ahogy tapasztaltam, inkább csak a külföldieket ismeri fel. (Szerk.: ezt már kimenekítették és az i900-on is fut, a fórumon megtaláljátok. Ismo)
Video editor: videóinkat szerkeszthetjük, egész profi módon. Max 640*480-as videókat lehet szerkeszteni.
Streaming Player: webes videók lejátszására.
Opera:
Végre. Jelenleg a 17134-es verzió csücsül rajta. Sokat javult, bele került az Adobe Flash Lite 3.1, így a flash tartalmak teljesen jól működnek, még a YouTube videók is. Végre a nagyítást is kijavították. Csak akkor kezd el nagyítani, ha duplán kattintunk, vagy hosszan nyomjuk a kijelzőt. A jobb kijelzőnek köszönhetően, sokkal jobban olvashatóak a web oldalak, sokkal több tartalmat tudunk egyszerre átnézni. A sebességgel sincsenek gondok.
Office program csomag: szintén nem érdemes bemutatni, mert már mindenki ismeri.
Internet Explorer 6: hát nem sikerült olyan jól, mint az opera. A flash-t ez is lejátsza, de a megjelenítés terén van még mit fejlődnie.
Navigáció
Igen, fut rajta az iGo8. Én a 8.3.2.91972 tettem fel rá. Ebben alapból benne volt már a 800*480-as és a 480*800-as skin. Szépen fut rajta. Kicsit talán szaggatós, de ez nem biztos, hogy a készülék hibája. Nem rosszabb, mint az i900-on. A beépített GPS segítségével elég gyorsan talál holdakat, ha engedélyezzük az xtra adat letöltést. Autós töltővel melegszik a készülék, de közel se annyira, mint az i900. Töltő nélkül beépített GPS-szel kevésbé melegszik.
Alapból most nincs benne a GoogleMaps. (szerk: azóta kiderült, hogy ez ROM verzió függő) Az opera segítségével még a java változatot akarja megetetni a készülékkel, de az Internet Explorer-rel le lehet tölteni a normál PDA-s változatot. (innen is letölthető v.3.2.0) Kicsit még bug-os a darab, ugyanis a magyar ékezetek négyzetként jelennek meg a cimkéken. Ha bekapcsoljuk a layereket, akkor betöltéskor némelyik térképrész villogott. Egyébként együttműködik a GPS-szel is.
Offroad navigációra én a GPS Turner 5.4-es változatát használom. Kitűnően fut rajta, nem okoz gondot neki a kijelző felbontása. Az új 6-os változat már kicsit lassabb és mintha némelyik résznél „nem venné észre" a nagyobb felbontást.
Van benne digitális iránytű is. Megtaláljuk a Windows könyvtárában Compass néven. Kicsit meg kell mozgatni, hogy beinduljon. (vagy *#0*# és ott a Compass-ra kattintunk)
Készenléti idő
Nos, ez a legnehezebb rész. Nagyon függ attól, hogy ki mire használja a telefonját. Én viszonylag sokat nyomogatom, rengetegszer nézem meg az e-mailjeimet, szoktam telefonálni is, és SMS-t írni, de netezek az operán és néha használom a GPS-t is. Viszont zenét és filmet ritkán nézek. Így nekem kb. 1-1.5 napot bírna ki. Bár bizonyítani nem tudom, de szerintem tovább bírná, mint az i900. Nap végén még nem jutottam olyan stádiumba, hogy 40% alá ment volna az akksi. Az i900-nál gyakrabban előfordult, hogy lekapcsolta a telefont, mert már 10 % alatt tartott. Ami viszont érdekes, hogy sokkal pontosabban jelzi ki az akksi állapotát.
Rengeteget lehetne még írni róla, de egyelőre ennyi.
+ 8
+ 4
Legutóbbi írások:
HTC Desire Modding I.
HTC HD7 teszt – az ablak, és ami mögötte van
A Király átváltozásai: Nexus One-ra portolt romok - 1. rész: Bevezetés
Beta tesztelőket keres az SPB az androidos Mobile Shell 5.0-hoz
CES-en leplezik le a Motorola Honeycomb-ot futtató tabletjét
Újabb írások:
Samsung S8500 Wave teszt - "A hullámok hátán!"
Samsung Wave és a bada rejtelmei
Samsung Galaxy S teszt - első tapasztalatok a Nexus One-hoz képest
mobile-review teszt: Samsung Galaxy S
Samsung Galaxy Spica és az ő Android 2.1-e

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése